DON’80 – közös együttműködésben – Felsőörsön.

Zsolt/ március 22, 2024/ 0 hozzászólás

A 2023. augusztus 26-i 10.30-kor kezdődött a

 „Felsőörsről elszármazottak”  XII. „Szenior Találkozója”

TISLÉR Anikó, a Felsőörsért Közalapítvány titkára köszöntője után

SZABÓ Balázs Felsőörs polgármestere nyitotta meg,

aki beszámolt a község fejlesztési programjáról, az elmúlt időszakban elért szép eredményekről, szeretettel köszöntve az „elszármazottakat”, egyben valamennyi megjelentet. Külön is köszöntötte a Balatonfűzfőről nemrég visszaköltözött Grünwald Pál Lászlóné, Kakacska Terikét, akit „visszaszármazottként” üdvözölt.

Ez volt az első közös rendezvényünk Felsőörsön, amit komoly kutató és szervező munka előzött meg mindkét részről. Példaértékű együttműködésben!

A „Felsőörsről elszármazottak Szenior Találkozója” szervezése során, TISLÉR Anikótól kaptam a felkérést egy előadás megtartására DON ’80 címmel. Örömmel vállaltam. Kötelességemnek is tartva, hisz már a fűzfőfürdői Klebelsberg-iskolában kutatásainkra és hadtörténeti kiállításainkra építve a Kulturális Örökség Napjain (KÖN/2013 és 2018) DON’70, majd a DON’75 c. már a DBKSz vándorkiállítása keretében is megtartott nagy rendezvényeinken emlékeztünk a magyar királyi 2. honvéd hadsereg küzdelmeire, hősi helytállására és a harcokban elesett katonáinkra, kiemelten a veszprémi 4/III. zászlóalj, valamint az iker 34/III. zászlóalj hősi halottjaira.

 Édesapámnak – Tálos Gyula (  Felsőörs 1914) szerettem volna emléket állítani – aki a veszprémi 4/III. zászlóalj felsőörsi katonájaként alakulatával elsők között került a Don-kanyar egyik legtöbb véráldozatot követelt szakaszára Urív környékére, ahol sajnos 1942. június 16-án hősi-halált halt.

 A XII. Szenior találkozón az elszármazott és helyben maradt diákok nagy érdeklődéssel fogadták a DON ’80 vándorkiállítás! A rendhagyó történelem órára a szomszédos Lovasról is volt érdeklődő, aki anyai nagyapja révén volt érintett. A vándorkiállítást az előadók történelmi megemlékezése, még érzékletesebbé tette ezt a szomorú eseményt.

A „DON ’80 rendhagyó történelemóra – a Vándorkiállítás keretében” a FÖDTBK és DBKSZ közös együttműködésében, két előadóval

      A Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetséget (DBKSZ)  a DON’ 80 vándorkiállítást

bemutatta: BERDÓ Gábor Károly ny. százados, a DBKSZ elnöke, aki

hangsúlyozta, hogy „a honvédelem története, a katonahősök emlékének őrzése és tisztelete a nemzeti örökség elválaszthatatlan része”.

A DON’80 Vándorkiállítás tablóinak címe:

1.) A 2. hadsereg felállítása.                             2.) Kiszállítás és kijutás a DON-hoz.

 3.) Védelem a Donnál, Hídfőcsaták.               4.) Szovjet áttörés a Donnál.

 5.) Visszavonulás és annak következményei. 6.) Hazaszállítás és veszteségek.

 7.) Elesettek emlékezete.                                  8.) Székesfehérvári katonák a Donnál.

  A Fűzfőfürdői Öregdiákok és Tanárok Baráti Köre (FÖDTBK) kutatásai és hadtörténeti kiállításai anyagából összevontan

                „Veszprém megyei katonák a Donnál” és

„Felsőörsi katonák a Donnál”, valamint „Egy eredményes doni zarándokútról”

Dr. MAKRA Ernő ny. mérnökalezredesa FÖDTBK pártoló tagja, a DBKSZ tagjának színes beszámolóját hallhattuk.

DON ’80 alkalmából a II. VILÁGHÁBORÚ HŐSI HALOTTAI ÉS ÁLDOZATAI EMLÉKÉRE

a felsőörsi hősök kertjében az 1990-ben állított emlékoszlopnál

koszorút helyezett el:

a Felsőörsért Közalapítvány,

a Fűzfőfürdői Öregdiákok és Tanárok Baráti Köre (FÖDTBK) és

a Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség (DBKSZ).

A találkozót közös ebéd zárta, ami a rendezvény helyszínen készült, a CIVIL Háznál.

A Felsőörsért Közalapítvány ezen jól szervezett találkozójával tovább erősítve a helyi közösség összetartozását, jó példa lehet más települések számára is. Gratulálunk!

Budapest, 2023. 09. 25.      

     Tisztelettel és Szeretettel:

      Dr. Makra Ernőné

okl. villamosmérnök

sz. Tálos Judit volt Felsöörsi diák

a FÖDTBK képviselője és a DBKSZ tagja

*

Új hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*
*




Enter Captcha Here :